Királyság vagy anarchia – azaz, ki mondja meg, mit hogyan kell csinálni?

Lezajlott a Nyílt párbeszéd Európáról beszélgetés sorozat harmadik része is Budapesten rekord létszámmal. Az ELTE Pszichológiai Intézetének egyik termét teljesen megtöltöttük, második napon már 26-an ültünk egy körben, és arra a kérdésre próbáltunk választ találni, hogy milyen Magyarországot képzelünk el magunknak, ha kicsit nekieresztjük a fantáziánkat. Előre szólok, a bombabiztos megoldást nem találtuk meg. Lehet, hogy a projekt végére se fogjuk. De elkezdődött egy békés párbeszéd különböző korú, nézetű, hátterű ember között, és a legfontosabb dolog megtörtént: meghallgattuk egymást, még ha ez néha próbára is tette a figyelmünket.

Volt, aki királyságot képzelt el, volt, aki kreatív anarchiát, többen kisközösségek hálózatát, legtöbben valamiféle demokráciát.

De amíg idáig eljutottunk, néhány dolgot tisztáznunk kellett. Például azt, hogy ennyi különböző ember mit tart fontosnak az életében, milyen értékek mentén, és milyen szabályok szerint képzeli el az egymással való kommunikációt.  Az a helyzet, hogy bármennyire különbözőek is vagyunk, a lényeg mégis meglepően hasonló. Mindenki jobban szereti, ha figyelnek rá, kíváncsiak és megértőek vele szemben egy kommunikációs helyzetben, és nem ordítják le a fejét, ha valamivel nem értenek egyet. A játékszabályokban most már sokkal flottabbul tudtunk megállapodni, mint az első két alkalommal. Kezdünk hozzászokni a gondolathoz, hogy a szabályokat nem elfogadnunk, hanem kitalálnunk kell. Ez nagyobb felelősséggel jár, de összehasonlíthatatlanul izgalmasabb.

Működésmódunk meghatározásában ezúttal az idő játszotta a főszerepet. Sokan voltunk, tovább tartott mindenkit végighallgatni, így néhányan javasolták, hogy szabjunk határt a beszélőknek. Szóljunk rájuk, ha eltérnek a témától, adjunk időkorlátot, ne hagyjuk, hogy elkalandozzanak mindenféle oda nem illő hozzászólással. És persze, igazuk van: sokkal gyorsabban lehet végezni egy kérdés megbeszélésével, ha a lényegre fókuszálunk, ha nem kezdünk el hosszadalmas történeteket mesélni a kérdés kapcsán. Közben nem vesszük észre, hogy megint lemondunk a szabadságunkról, lemondunk valakiknek a szabadságáról az úgynevezett rend érdekében, ahelyett, hogy bíznánk abban, hogy mindenki képes megtanulni élni azzal a szabadsággal és azzal a hatalommal, amihez akkor jut, amikor rá kerül a sor, és elmondhatja mindazt, amit hozzá szeretne tenni a gondolataiból, érzéseiből, tapasztalataiból egy adott kérdés megbeszéléséhez. Ha ezt elvesszük, marad az az ismerős működési mód, amelyben néhányan megmondják, mert jobban tudják, mit hogyan kell csinálni.

A márciusi Kör témája a magyarságunk volt, és hogy milyen Magyarországot képzelünk el magunknak. Nem értünk a kérdés végére, meg se közelítettük azt. Nem is lett volna reális cél, hogy másfél nap alatt valamiféle konszenzusra jussunk. De nagyon fontos dolog történt, olyasmi, ami valószínűleg egy családi ebéden, a parlamentben, egy lakossági fórumon nehezen elképzelhető. Mindenki elmondhatta a saját elképzelését, és senki nem minősítette, véleményezte, kritizálta, kérte ki magának vagy tett cinikus megjegyzéseket a másik ötletére. Sőt, azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy minél színesebb lett a paletta, minél több olyan ötlet hangzott el, ami másnak nem jutott eszébe, vagy nem merte volna mondani, annál jobb volt, hiszen a mi közös képünk kapott ezáltal egy újabb színt.  És ez őrületesen fontos dolog.

Ha meghallgatjuk azokat, akik másmilyenek, mint mi, ha beengedjük őket a „mi” terünkbe, ha odafigyelünk arra, hogy mit csinálnak másként, mint mi, az minket gazdagít. Tanulhatunk belőle. Szélesíti a látókörünk. Új kérdéseket, új szempontokat vethet fel, olyasmiket, ami nekünk, magunktól, eszünkbe se jutott volna.

Legközelebb Európa lesz a tét.

Galgóczi Krisztina

Az Oscar-díj és a békítő körök

“A pácban mindenki benne van”
(Hamvas Béla: Karnevál)

Egy sikeres gyermekkórus vezetője, Erika néni arra kényszeríti az iskola új tanulóját, hogy álljon be a kórusba a többiek közé, de ne énekeljen, mert nem elég jó a hangja, hanem csak némán “tátikázzon” — akkor nem bontja meg a kórus egységét, ő is elutazhat a fesztiválra Svédországba —, s még arra is ráveszi, hogy ez a tátikázás maradjon köztük, hiszen nem kell, hogy a többiek is megtudják a szégyenét. A próbák során azonban a gyerekek rádöbbennek: Erika néni titkos utasítására többen is vannak a kórusban, akik némán tátognak a próbákon. A gyerekek felháborodnak, összebeszélnek, majd amikor a svédországi fesztivál döntőjében a tanárnő vezényelni kezd, az egész kórus (mindenki) csak némán tátog a telt házas nézőtér előtt, majd miután a tanárnő tehetetlenségében kiszalad a színpadról, az egész kórus (mindenki) gyönyörűen énekelni kezd.

Sokan fanyalogva kritizálják Deák Kristóf 25 perces Oscar-díjas filmjét (március 5-ig még meg lehet nézni itt: http://www.mediaklikk.hu/2017/02/18/mindenki/), nem ritkán éppen azok, akik a politikában is fanyalognak, vagyis elképzelhetetlennek tartják a különféle pártállású, gondolkodású emberek közötti együttműködést, a legtöbb általuk elutasított értékrendű emberrel szóba sem állnának. Márpedig a Mindenki politikai üzenete még csak nem is az, hogy az emberek többsége folytasson párbeszédet, illetve működjön együtt egymással, hanem hogy mindenki tegye ezt.

Hogy is? Hogy is? Mindenki működjön együtt mindenkivel??!! Meg lehet azt csinálni? Működjön együtt a bárány a farkassal? De hát ez képtelenség!!! Ki is emelték a filmmel szimpatizáló kritikusok (mert azért ilyenek is akadnak), hogy a gyerekek összefogása és ellenállása nem realitás, hanem utópia. Az hát. Ám az utópia mint mérce attól még létezik és egyre fontosabb. Olykor még meg is valósulhat – például az úgynevezett resztoratív (békítő) kör módszerrel facilitált beszélgetésekben. 🙂 Az eddigi tapasztalatok szerint ez a módszer valóban képes egy körbe ültetni ha nem is a farkast és a bárányt, de — az úgynevezett resztoratív igazságszolgáltatás keretében — a bűnelkövetőt és az áldozatot. (Kay Pranis, akitől a resztoratív kör módszert tanultuk, ilyesmiket valósít meg Amerikában.)

Öt ország kilenc városában (Budapesten és Pécsett, Berlinben és Treibnitzben, Leccében és Milánóban, Athénban és Thesszalonikiben, valamint Koppenhágában) január óta zajló beszélgetés-sorozatunkban Európáról mondjuk el a véleményünket a békítő körökben. Akarjuk-e ezt a bürokratikus uniót, vagy sem, s ha nem, milyen uniót szeretnénk? S mi lenne, ha tényleg kilépnénk? Belegondoltunk-e már?

Mindenki egyformán számít; aki a körbe leül, a többiekkel egyenragúvá válik; a módszer lényeges eleme, hogy az, aki jól beszél és az, aki dadog, az, aki ért a témához és az, aki nem, egyenlő eséllyel mondhassa el, amit gondol. A szomszédunk attól még a szomszédunk, hogy számunkra vállalhatatlan dolgokat állít, a rokonunk attól még a rokonunk marad, hogy semmiben sem értünk vele egyet. A pácban mindenki benne van.

A következő hazai kör március 17-18-án Budapesten lesz. Aki részt akar venni, írjon a kortercsoport@gmail.com címre. A Nyílt párbeszéd Európáról III. fb eseménye alább, a weboldalunk http://korter.org.

Gerlóczy Ferenc

http://indavideo.hu/video/Mindenki_Teljes_Film_2

Tanuljuk a demokráciát

A hétvégén megtartottuk Milánóval, Péccsel és Koppenhágával egy időben a budapesti első köröket is az Európai Unióról.

A budapesti hétvégén belekóstolhattak a résztvevők abba, hogy milyen az, amikor tényleg mindenki véleménye számít.  Természetesen, ha kíváncsiak vagyunk minden résztvevő álláspontjára, akkor eleinte lényegesen lassabban tudunk haladni, mintha az egyikünk megmondaná, hogy mit fogunk csinálni, hogyan, milyen feltételekkel és mikorra. Ez utóbbi gyorsabb, ez kétségtelen. De vajon  ez-e a legfontosabb szempont? A demokratikus konszenzusra törekvés vagy csak egymás meghallgatása időigényes, néha fárasztó folyamat, melynek során felszínre kerülnek működésünk apró hétköznapi berögzülései, amelyeket néha észre sem veszünk. Egy újfajta, a másikra figyelő kommunikációt teremtő folyamatban ezek az automatikus működéseink más megvilágításba kerülhetnek. Ez biztosítja a lehetőséget arra, hogy rá tudjuk tekinteni, és adott esetben változtatni tudjunk rajtuk. Hogy érint engem, ha valaki más véleményen van? Hogy érint, ha valaki ellentmond nekem? Hogy érint, ha valaki támogatja a véleményem? Hogyan veszek részt egy konszenzus kereső folyamatban? Kompromisszumot kötök? Elunom egy idő után, és inkább engedek? Küzdök az elveimért az utolsó percig? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel bennünk ennek a folyamatnak az első fázisában, és ez nem mindig kellemes élmény. Ha azonban túl tudunk lendülni azokon az akadályokon, melyek néha a kényelmünket teszik próbára, megtapasztalhatjuk a közösség erejét, és ez viszont szárnyakat adhat.

Galgóczi Krisztina

Mit tud a kör? – válaszol Gerlóczy Ferenc

Our Events in Budapest

 

28 -29 January 2017 – 1. round of Circles

17 -18 February 2017 – 2. round of Circles

17 -18 March 2017 – 3. round of Circles facebook

21 -21 April 2017 – 4. round of Circles facebook

27 – 28 May 2017 – 5. round of Circles

23 – 24 June 2017 – 6. round of Circles

Our events in Pécs:

 

28-29 January 2017.: 1. round of Circles

17-18 February 2017.: 2. round of Circles facebook page

03-04 March 2017.: 3. round of Circles

28-29 April 2017.: 4. round of Circles facebook

26-27 May 2017.: 5. round of Circles